Az Xpress nincs a helyzet magaslatán. Napok óta nézem az Alkonyat limitált kiadását, sokáig nulla darab volt belőle. Tegnap óta két ember törölhette az előrendelését, de továbbra se lehet megrendelni, csak írja, hogy még kettő van belőle. Hahó Xpress rendelni szeretnék!!!
Nem vagy 100as. Mondhatnám azoknak a lemezeknek, amik csak úgy ott hevertek egy nagy konténerben, a budaörsi Tecso-ban. Mindegyiken ott virított a 99.- forintos matrica (ami az új kerekítési törvények értelmében ugye mégis 100 huf, de ebbe most ne kössünk bele), és ez azért valamire csak akart utalni. Hogy ez most a csomagolás (kemény papírtok), vagy a film minősége (B-től ZS-ig volt itt minden, de inkább ZS-sek), vagy a lemezen szereplő film adatai és extrái (2db 2.0-ás hang és román felirat, talán) miatt van, mindenki döntse el maga. Mindenesetre én is merítettem a jóból, és kihalásztam 3db lemezt, amiket most részletesebben be is mutatnék neketek. Mindegyikbe az a közös, hogy szerepel bennük Kiefer Sutherland, ennyi, más alapján nem vettem volna onnan semmit :D
Kicsit kihalt a blog mostanában. A két bloggertárs is alig ér rá, legalábbis nem igazán kopik a billentyűzetük a bejegyzések kapcsán.
De engem néhány dolog felidegesített mostanában, szóval kiadom magamból. Nézzük sorrendben:
1. Drága xpress-től megrendeltem 2 dvd-t (Csak egy kis pánik, Még egy kis pánik), ami akkor még azonnal szállíthatóként volt megjelölve, és a drágák 8 nap alatt nem tudtak egy emailt dobni, hogy összeállt a csomagom, beballaghatok érte. Na szóval mérgemben töröltem a rendelést. Menjenek a francba!
2. Barátnőm meglepett két dvd-vel Valentin napra, ez eddig persze nem bosszantó, hanem kifejezetten jó dolog, örültem is neki. (Ollókezű Edward, Csillagközi Romboló minisorozat) Amit bosszantónak találtam az a minisorozat csomagolása. Háromezer Ft-ért a tokot kinyitva, képek helyett a nagy fehér semmi fogad. Azon gondolkodtam, hogy jelentkezek kiadványtervezőnek a kiadóhoz. Szerintem ilyen helyen olyan embernek érdemes ülni, aki szereti is a dvd-ket. Nemde?
3. Hajlakkos akció, a már fent említett oldalon, gyenge filmhez mégpocsékabb poénosnak hitt akció. Szánalmas!
Ha titeket is ért valami hasonló negatív inger, akkor ki vele!
Még karácsonykor, az Elit Alakulat díszdoboz piszkálása közben futott át az agyamon a gondolat, hogy valami nincs (már) rendben a magyar piaccal. Nézegetem a polcom, nézegetem a netes boltok kínálatát, és rájöttem, hogy egy kivételével az összes nagyobb hazai dvdkiadást birtoklom (tehát nem vagyok jött-ment gyűjtő). Itt most a különböző gyűjteményekre, díszdobozokra gondolok elsősorban. Ha beleveszem a boxset-eket, akkor még elkeserítőbb a helyzet...
Még a Warner és az Universal idején azért jobban jöttek az ilyen kiadások. Mára már kimentek a divatból. Természetesen mindig akad kivétel, tavaly is volt pár ilyen kiadás (pl.: A remény rabjai, Bosszú-trilógia), de egyre kevesebb, és azok is általában pici kiadóktól jönnek, amiért megérdemlik a maximális riszpektet.
A nagyok viszont leszoktak róla. Persze mindjárt jönnek a magyarázatok, hogy a köcsög kalózok ahelyett hogy megvennék, inkább letöltik, stb, stb. Valahol egyetértek és nem értek egyet. Én is letöltök, aki meg azt mondja hogy Ő nem tölt le, az nagy valószínűséggel hazudik. A magyar átlagbér nem hiszem hogy nagyon engedi a bőkezű dvd vásárlásokat. (Sőt.) Én is kiváncsi vagyok először a filmre, amely a letöltés-megnézés után:
- vagy letörlöm, mert annyira nem nyerte el a tetszésemet,
- kiírom kalózba, mert nem rossz, de annyira nem jó, hogy teljes áron megvegyem (várok míg olcsóbb lesz, aztán kalózlemez go to kuka)
- kiírom, hogy a család-rokonság azt nézze, aztán elsők között boltolom be.
Természetesen a díszdobikat nem feltétlen a filmek miatt veszem meg, de annyi hál istennek nincs belőle, hogy a szar filmek is ilyen kiadást kapjanak. Ezek szintén más kategóriába tartoznak. Gondolom egyébként sokan vannak olyanok is, akiknek bár nem tetszett a film, de a legextrásabb kiadást birtokolják belőle...
Szóval a lényeg: Gyűjteményeket, extra kiadásokat akarok, most. Olyat mint az Elit alakulat, a Schindler doboz, a Mátrix-szobros-kollekció, a Ben-Hur doboz, stb, stb. Persze több esélyem van külföldről berendelni őket...
Addig is, amíg várok, nekiesek a sima amaray-tokos filmeknek, mert persze van azok között is jó. Meg van nagyon rossz is. Főleg az újrakiadások, a "kerülj sz*rtokba" kiadások, amelyek más fórumozó véleménye szerint is, többnyire bűnrossz minőségűek. Csak egy a gond, hogy a kiadó ezt nem veszi észre, és teljes áron szeretné adni, pedig néhány turkálós horrornak is jobb képe van... (turkálós horrorok rulz egyébként, már csak pár klasszikus szemét hiányzik)
Az FHE meg remélem nem csinál rendszert a legújabb hülyeségéből, hogy magyar-lengyel hanggal adja ki (újra) a filmeket, az angol hangot lespórolva. (könyörgöm, ha csak magyar hangot akarok hallani, majd megveszem vhsen bazz...)
Nektek mi a véleményetek? Csak én látom így? Mármint a különleges kiadások látványos csökkenését...
Kedves Olvasók!
Az előző cikk a saját magánvéleményemet tükrözte, amibe jelen pillanatban senkinek semmi beleszólása nem lehet. Később meg pláne.
Természetesen az Xpress.hu majdnem mindent megtett (szerintem), amit ebben a helyzetben tenni lehetett, kiküldtek egy levelet, melyben sajnálattal közlik, hogy nem lesz 9990-ért Predator fejem, illetve biztosítottak arról, ha a kiadónak lesz készleten, akkor valahogy akciós árat alkudnak ki, és nagylelkűen lemondanak a nyereségükről. Előrebocsájtom, ez egy online webes vállalkozás esetén nagy szó, bár a bevételi adatokat nem ismerem, és bevallom annyira nem is érdekel.
Tegyük fel a következő helyzetet. Én mint DVD vásárló Móriczka azt látom, hogy hirtelen a toplistán feltűnt az ominózus ajándékcsomag. Elsőként az futott át az agyamon, hogy mindenki fizetésemelést kapott, engem kivéve. De egyszerű kíváncsiskodásképp ráböktem a linkre, és láttam az árát. Természetesen berendeltem, hiszen régóta fájt rá a fogam, de 40 ezret nem ért. Mint később kiderült, rajtam kívül még százx ember rendelte be, ki hasonló okokból, ki pedig (nyereségvágyból) Ebay-es értékesítésre (poénnak is rossz, hát még ha valaki komolyan gondolta…).
Aztán másnap jött a levél, az ismert összegzéssel: elqrtuk.
Kidühöngtem már magam korábban, azóta már eltelt nem kevés idő, és az előző bejegyzésnek sem ez volt a lényege, csak leírtam, hogy maradjon nyoma. Ennyi. Még ha úgy gondolom, hogy nem feltétlenül az Xpressnek vagy nekem van 100%-ig igazunk a dologgal kapcsolatban.
Többek között elnézést kérek a kirohanásaimért is, de
valahogy nem tetszik egy-két ember hozzáállása és modora az említett bolt
fórumán se, azért is olvasom egyre kevésbé. Én kérek elnézést azért is, hogy le
„szarfaszú köcsögöztek” is, teljesen látatlanban. Természetesen ez is engem
minősít, és nem pedig azt akit írta, valszeg igaza volt neki, akiről bár elmondhatnám,
hogy egy nyomorult, tagbaszakadt kis netparaszt, aki az első alkalommal
veréssel fenyeget, mert valószínűleg őt is verték otthon és így kompenzálja, de
valószínűleg csak szimplán hülye meg nem tanították meg viselkedni, de nem teszem, mert még megsérteném a
személyiségi vagy a hülyeséghez való jogát.
Ha ügyet akartam volna belőle csinálni, akkor valszeg elküldtem volna a Homárnak, a hatóságoknak, a sajtónak, mari néninek, meg úgy mindenkinek. De nem tettem, annyit nem ér az egész. És valszeg eredménye se lett volna.
Az előző cikkben tehát nem az Xpress fikázása volt a cél, még ha a cikk rossz szájízzel is íródott, hanem egy másik akciós vásárlásra való felhívás, ahol spórolni lehet. Mert nálam például még számít az a 2500-3000 forint is. A postaköltségről meg csak annyit, hogy itt egy termék esetéről volt szó, a 28 ezren felüli decemberi, xpressről rendelt csomagommal ellentétben, ahol kiválóan eltörpült az a tétel. Ennyi.
Továbbra is tartom azt, hogy nem kötelező olvasni ezt a blogot vagy az én bejegyzéseimet, ez egy szabad ország. Bele is lehet kötni, természetesen normális hangnemben, nem pedig hülye, durcás, énmegmondomafrankótatöbbimeg”szarfaszúköcsög” módjára. Azokat egyrészt úgyis törlöm, másrészt meg kirakom valami jól látható helyre, hogy maradandó legyen.
Maradok tisztelettel:
Hooligan
(mindkét bejegyzésnél komment tiltva innentől, az említett bolt fórumára pedig nem igazán vagyok kiváncsi, ennyi)
Komolyan szerettem azt a boltot. De a Predatorfejes akciójuk után inkább khmm... majd vásárolok máshol többet.
Aki nem tudná esetleg, annak dióhájban: egyik nap arra figyeltem fel, hogy 9990-ért (30 ronggyal olcsóbban!) kapható az említett darab. Annyit már nekem is megért volna, be is rendeltem, jópár társammal együtt. Erre másnap jön a levél, hogy sorry, de:
"Sajnálattal értesítünk arról, hogy az általad korábban megrendelt
Predator ajándékdoboz (6 DVD) - Limitált darabszám!
című kiadvány ára technikai okok miatt hibásan szerepelt egy ideig
oldalunkon.
Sajnos legjobb szándékunk ellenére sem tudjuk a terméket
ezen az áron szállítani, egyrészt azért, mert jelenleg nincs készletünk
a filmből, másrészt azért, mert a kiadvány jelenleg nem akciós,
és a beszerzési ára a sokszorosa a korábban feltüntetett hibás árnak.
A termékre leadott rendelésedet sajnos törölnünk kellett,
ezért megértésedet kérjük."
Hát én totálisan megértem, tényleg. Ha a köcsög teszkóban lettem volna, akkor simán kisétálhattam volna a kasszánál, és visszakértem volna a különbözetet, és jónapot. Mindezt azért mert jogom van hozzá. Ráadásul ennek is maradt nyoma, mert ténylegesen berendeltem, szóval ha annyi pénzem lenne, mint amennyi nincs, akkor lehet utánaérdeklődtem volna, hogy jogos volt-e ez a lépés...
De ami a legjobb:
"Január végén, ha a film kiadója smét szállít majd, megpróbálunk egy akciós árat kialkudni a kiadványra, amennyiben a kiadónak még vannak készletei a termékből) s a teljes árrésünkről lemondva, beszerzési áron hirdetjük majd meg újra a kiadványt."
De rendesek vagytok, komolyan...
Nah, mind1, eredetileg nem is ezért akartam írni, de jöjjön akkor mostmár a lényeg. Tudjátok, van ez az Alexandra nevezetűá bolthálózatocska, és többnyire náluk online 20% kedvezmény van a könyvekre. Namármost néha a dvdkre is, úgyhogy a jövő havi fizetésemmel nagy valószínűleg be fog csusszanni ez a darab, mert az jó:
Méghozzá elég jó áron: 11 992 forintért, az Xpresses 13990 helyett. (Netpiac: 14246, DvdABC: 13990) És tudjátok mi a legszebb? Hogy postaköltség nuku az Alexandráról, Xpressen meg még az is egy ezres... (Alexandra: Magyarország egész területén egységesen 550 Ft, 10 000 Ft feletti megrendelés esetén pedig ingyenes.)
Van még pár nyalánkság, nézzetek szét.
Itthoni és külföldi, extrém és egyedi kiadások bemutatása.
RSS